Általános Szerződési Feltételek a Pay-Station weboldal és szolgáltatásainak igénybevételéhez

Általános Szerződési Feltételek a Pay-Station weboldal és szolgáltatásainak igénybevételéhez

  1. Fogalom-meghatározások

A jelen ÁSZF-ben használt, nagy kezdőbetűvel írt fogalmak az alábbi meghatározott jelentéssel bírnak:

Pay-Station weboldal”: Cardnet Zrt által biztosított weboldal, amely lehetővé teszi a Szerződő Fél számára a Szolgáltatás igénybevételét.

Adatkezelési Irányelvek”: a Szolgáltatásra irányadó, a Szolgáltató Internetes Honlapján elérhető adatkezelési tájékoztatás, valamint az ÁSZF mellékletét képező Adatvédelmi Szabályzat.

Aktiválás”: az ÁSZF 8.1. pontjában meghatározott esemény.

Elfogadó”: a fizetési műveleteket elszámoló, lebonyolító bank, amely név szerint a OTP Mobil Kft. Székhelye: 1143 Budapest, Hungária körút 17-19.

Bankkártya”: olyan – a vonatkozó szabványoknak megfelelő módon előállított – készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amellyel birtokosa rendelkezhet az adott bankkártyát kibocsátó hitelintézetnél vezetett, a bankkártyához tartozó bankszámlája, illetve hitelkártya esetén hitelkártyához tartozó hitelszámlája, illetve hitelkeret mindenkor felhasználható egyenlegéről, összegéről.

Nemzetközi Kártyatársaság”: minden olyan nemzetközi szervezet, amellyel a Bank tagsági viszonyt létesített az adott kártyatársaság termékei kibocsátására és/vagy elfogadására. Például: MasterCard Worldwide International Inc., a VISA International Inc.

Ennek alapján nem minden, a Szolgáltatás nyújtásának helyén forgalomban lévő bankkártya alkalmas a szolgáltatás igénybevételére.

Szerződő Fél”: az a természetes vagy jogi személy, aki a Bankkártyát kibocsátó bankkal kötött szerződés vagy a jogosulttal fennálló megállapodás alapján az adott Bankkártya használatára teljeskörűen jogosult.

Szolgáltató”: a CARDNET Kártyarendszerek és -szolgáltatások Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: Magyarország, 1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 46-48.; nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága (Budapest), cégjegyzékszáma: Cg.01-10-042150; adószáma: 10821886-2-41), amely biztosítja a Szolgáltatás működéséhez szükséges adattitkosítási, adattárolási és adattovábbítási funkciókat.

Szolgáltatás”: a Szolgáltató által a Szerződő Fél számára a jelen Szerződés alapján nyújtott adattitkosítási, adattárolási és adattovábbítási szolgáltatás, amelynek révén a Szerződő Fél engedélyezheti regisztrált Bankkártyájához tartozó bankszámlája vagy hitelkerete terhére teljesítendő fizetési műveletek teljesítését. A Szolgáltatás a hatályos magyar jogszabályi rendelkezések alapján pénzforgalmi szolgáltatást támogató (járulékos) technikai szolgáltatásnak minősül, amely a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény rendelkezései értelmében nem engedélyköteles tevékenység. A Szolgáltatásra vonatkozó pénzforgalmi tevékenységet az Elfogadó végzi.

Szolgáltató Internetes Honlapja”: a Szolgáltatással kapcsolatos információkat, tájékoztatásokat és egyéb feltételeket megjelenítő honlap: www.pay-station.hu

Tranzakció”: a Bankkártyához tartozó bankszámla vagy hitelszámla egyenlege és/vagy az ahhoz tartozó felhasználható hitelkeret terhére történő terhelés.

Ügyfélszolgálat”: a Szolgáltatással kapcsolatos ügyféligények teljesítése céljából a Szolgáltató által működtetett, az ÁSZF 6.2. és 6.3. pontjaiban megjelölt ügyfélszolgálat.

  1. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya

A jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban az „ÁSZF”, vagy „Szerződés”) a Szolgáltatást igénybevevő természetes, illetőleg jogi személy (a továbbiakban a „Szerződő Fél”) és a CARDNET Kártyarendszerek és -szolgáltatások Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 46-48.; nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: Cg.01-10-042150; adószáma: 10821886-2-41; a továbbiakban a „Szolgáltató”) mint a szolgáltatás nyújtója között létrejövő, az alábbiakban megjelölt adattitkosítási, adattárolási és adattovábbítási szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződéses feltételeket rögzíti. Az ÁSZF célja, hogy részletesen szabályozza a Szolgáltatással és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeket, a Szolgáltató és a Szerződő Fél jogait, kötelezettségeit és egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket

A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, illetően a Szolgáltató tevékenységére a vonatkozó, mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások és rendelkezések az irányadóak.

A Szerződő Félnek az ÁSZF-et kifejezetten el kell fogadnia. Az ÁSZF Szerződő Fél által történő elfogadása a Szerződés hatálybalépésének, és a Szolgáltatás igénybevételének előfeltétele.

Az Szerződő Fél az ÁSZF elfogadásakor egyben tudomásul veszi azt is, hogy az ÁSZF feltételeit a Szolgáltató jogosult a későbbiekben részben vagy egészben egyoldalúan módosítani. A módosított ÁSZF-et a Szolgáltató a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal a Szolgáltató Internetes Honlapján (www.pay-station.eu) köteles nyilvánosságra hozni, kivéve, ha a módosítás új Szolgáltatás bevezetése vagy meglévő Szolgáltatás kibővítése (pl. új szolgáltatási terület bevonása) miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott Szolgáltatásokra vonatkozóan a jelen ÁSZF egyéb feltételeit nem érinti.

A Szolgáltató jogosult az ÁSZF egyoldalú módosítására mindazon esetekben, amikor azt a gazdasági körülményekben beállt változások, így különösen a Szolgáltatás fejlesztése iránti piaci igények, a Szolgáltatásra, vagy a Szolgáltató működésére vonatkozó lényeges feltételek változásai ezt indokolják. Az ÁSZF módosítása a Szerződő Fél által elfogadottnak minősül, ha a Szerződő Fél az ÁSZF módosítás hatályba lépését követően a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi. A mindenkor hatályos, illetve a korábbi időszakokban hatályos ÁSZF megtekinthető a Szolgáltató Internetes Honlapján., valamint a pay-station.hu weboldalon.

Az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a módosításban megjelölt időpontban, de legkorábban a nyilvánosságra hozatalt követő 15. napon lép hatályba, kivéve, ha a módosítás új Szolgáltatás bevezetése vagy meglévő Szolgáltatás kibővítése (pl. új szolgáltatási terület bevonása) miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott Szolgáltatásokra vonatkozóan a jelen ÁSZF egyéb feltételeit nem érinti, ebben az esetben az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a módosításban megjelölt időpontban lép hatályba. Az ÁSZF mindaddig hatályban marad, amíg a Szolgáltató a Szolgáltatást nyújtja. Jelen ÁSZF hatálya kiterjed valamennyi Szerződő Félre, valamint a Szolgáltatóra. A Szolgáltatás igénybevétele során végzett pénzügyi tranzakciók lebonyolítását az Elfogadó végzi. A Szolgáltató kifejezetten rögzíti, hogy a Szolgáltatáshoz kapcsolódó banki, pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos szabályokat, jogokat és kötelezettségeket az Elfogadó Általános Szerződési Feltételei, valamint vonatkozó egyéb szabályzatai tartalmazzák, amelyek a http://simplepay.hu/vasarlo-aff weboldalon találhatók. A teljesítés helye a Szolgáltató székhelye.

  • Az ÁSZF tárgya

A Szolgáltató kötelezettsége a Szolgáltatás nyújtása az Szerződő Fél részére a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.

3.1. A Szerződés alapján a Szolgáltató által a Szerződő Fél részére nyújtandó Szolgáltatás a következőket foglalja magában:

  1. a) a Szerződő Fél azon Bankkártya-adatainak, amelyek a Szolgáltató részére a Szerződés alapján a Bankkártyák tekintetében megadásra kerülnek (a továbbiakban az „Adat” vagy „Adatok”) a vonatkozó – a Nemzetközi Kártyatársaságok által meghatározott előírásoknak megfelelő titkosítással és formátumban történő –továbbítása a Technológiai Szolgáltató felé
  2. b) az Adatoknak – Nemzetközi Kártyatársaságok által meghatározott előírásoknak megfelelő – titkosítása és a fizetési műveletek jóváhagyásához szükséges formátumba történő átalakítása és ebből specifikus azonosító képzése.
  3. c) az előbbiek szerinti azonosító Szerződő Fél rendelkezésére bocsátása
  4. d) az Adatoknak a Szerződő Fél rendelkezése szerinti, telekommunikációs eszközök segítségével történő továbbítása authentikáció és az adott fizetési művelet jóváhagyása céljából az Elfogadó részére.
  5. e) az Elfogadó részéről visszajuttatott adatok továbbítása a Szerződő Fél részére.

3.2. A Szolgáltatás keretében aktuálisan vásárolható termékekről a Szolgáltató a Szolgáltató Internetes Honlapján keresztül is tájékoztatja a Szerződő Felet.

3.3. A Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az igénybevételhez azonosítót bocsát a Szerződő Fél rendelkezésére, továbbá azt, hogy a Szolgáltató a hozzá érkező, az azonosító és/vagy a Szerződő Fél által megadott Adatokat jogosult a Szerződő Féltől származónak tekinteni; az illetéktelen felhasználásából eredő károkért a Szolgáltatót nem terheli felelősség.

3.4. Szerződő Féltől érkező Adat(ok) akkor tekintendő(k) a Szolgáltatás keretében megérkezettnek, ha az az(oka)t tartalmazó, elektronikus úton küldött üzenet a Szolgáltató informatikai rendszerébe és adatbázisába tartalmilag és formailag helyesen – a rendszer által megkövetelteknek megfelelően – rögzítésre kerül.

3.5. Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás segítségével a Szerződő Fél által adott jóváhagyás megadása, az adott fizetési művelet jóváhagyásának minősül, amely a Szerződő Fél érintett Bankkártyája terhére végrehajtásra kerülő pénzforgalmi művelethez való hozzájárulásra vonatkozó, a Szerződő Fél által tett nyilatkozatnak is minősül.

A fizetési műveletekkel kapcsolatos felelősségvállalás a Nemzetközi Kártyatársaságok szabályai szerint történik.

3.6. A Szerződő Fél köteles biztosítani, hogy a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatokhoz és eszközökhöz (jelszavakhoz, titkos kódokhoz, titkos kulcsokhoz, eszközökhöz, stb.) kizárólag az arra jogosult személyek férhessenek hozzá. A Szerződő Fél ezen kötelezettsége elmulasztásából eredő következményekért (károkért, stb.) a Szolgáltató nem tehető felelőssé, ezekért a Szerződő Fél a vonatkozó jogszabályok szerint felel.

3.7. A Szerződő Fél (Bankkártyát regisztráló felhasználó) a Szolgáltatás igénybevétele során mindenkor szavatolja, hogy az általa a Szolgáltatás tekintetében használt Bankkártya olyannak minősül, amely felett teljes körű használati jogosítványokkal rendelkezik az azt kibocsátó banktól, ennek elmulasztásából fakadóan a Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli.

  1. Szolgáltatás igénybevételének előfeltételei

4.1. A Szolgáltatás igénybevételéhez a Szerződő Fél az alábbi technológiai feltételeknek köteles megfelelni, illetve a megfelelést a saját oldalán biztosítani:

www.pay-station.hu weboldal (továbbiakban: „Pay-Station Weboldal”) elérése saját eszközön

  • Szolgáltató mindaddig jogosult a Szolgáltatás nyújtását megtagadni, amíg a Szerződő Fél az előírt feltételeknek nem felel meg, illetve a megfelelést a saját oldalán nem biztosítja. Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás nyújtása összetett és zárt informatikai rendszerben történik, amelyre tekintettel az előbbiek szerinti megtagadás automatikus, és amely megtagadás miatt a Szolgáltató a Szerződő Fél felé semmilyen kötelezettséggel nem tartozik.
  1. Szolgáltatás igénybevétele

5.1. A Szerződő Fél a Szolgáltatás igénybevételéhez elfogadja a jelen ÁSZF-et és a vásárlás, illetve regisztráció esetén az általa eszközölt adatszolgáltatást követően, mint ráutaló magatartással minden egyes esetben egyedi szerződést köt a Szolgáltatóval.

5.2. A Szerződés megkötése elektronikus úton, a Pay-Station Weboldalon keresztül, az ott leírt módon és jelen ÁSZF rendelkezései szerint történik.

5.3. A Pay-Station Weboldalon keresztül történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató tájékoztatja a Szerződést megkötni kívánó természetes személyeket (fogyasztókat), hogy a jelen ÁSZF egyúttal a magyarországi „fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló” 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet (a továbbiakban a „Rendelet”) 11.§ (1) bekezdésében meghatározott, szerződéskötést megelőző tájékoztatásnak is minősül.

5.4. A Szerződő Fél a regisztrációval egyidejűleg elfogadja az ÁSZF-et. Ezt követően valamennyi Tranzakció előtt a Szolgáltató az ÁSZF elérhetőségét biztosító linket megjeleníti. A Szolgáltató a Szerződés megkötésével egyidejűleg visszaigazolást ad a Szerződő Félnek a megkötött Szerződésről.

  1. A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

6.1. A Szolgáltató a Szerződő Fél részére a megkötött egyedi Szerződés szerint biztosítja a Szolgáltatást, annak fizetési kötelezettségeinek teljesítése ellenében.

6.2. A Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatos igények kielégítése, hibabejelentés, illetőleg a Szerződő Felek megfelelő tájékoztatása, valamint a Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos információk rendelkezésre bocsátásával, a megfelelő tájékoztatás és tanácsadás biztosítása érdekében elektronikus Ügyfélszolgálatot működtet, amelynek elérhetősége a Szolgáltató Internetes Honlapján tekinthető meg.

6.3. A Szerződő Fél a Szolgáltatással kapcsolatban észlelt hibákat e-mailben, a Szolgáltató Internetes Honlapjának Helpdesk felületén, levélben, vagy faxon jelentheti be, amelyek elérhetőségét Szolgáltató Internetes Honlapján közzéteszi.

6.4. A Szolgáltató a bejelentéseket, panaszokat minden esetben kivizsgálja, és a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő módon tájékoztatja a Szerződő Felet. A Szolgáltató a bejelentésekről, panaszokról és a kivizsgált eseményekről nyilvántartást vezet.

6.5. A Szolgáltató a Szerződő Fél által bejelentett, a vizsgálat eredményeként valósnak bizonyult és a Szolgáltató érdekkörében felmerült hiba kijavítása iránt haladéktalanul intézkedik.

6.6. A Szolgáltató tájékoztatja a Szerződő Feleket a Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos valamennyi lényeges körülményről, így különösen annak módosításáról, a Szolgáltatás területi bővítéséről, az új szolgáltatásokról, azok használatáról, a díjakról és azok változásáról.

6.7. A Szolgáltató a jelen ÁSZF rendelkezéseivel kapcsolatos, vagy egyéb, a Szerződő Feleket érintő tájékoztatást közzéteszi a Szolgáltató Internetes Honlapján.

6.8. A Szolgáltató a jelen ÁSZF rendelkezéseivel kapcsolatos, vagy egyéb, az Szerződő Feleket érintő tájékoztatást joghatályosan a Szerződő Fél számára üzenetben, e-mailben, vagy a Pay-Station weboldalon megjelenő/felugró tájékoztató üzenet formájában is elküldheti.

  • A Szerződő Fél jogai és kötelezettségei

7.1. A Szerződő Fél a Szolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltató által a mindenkori hirdetménynek megfelelő, illetve a Pay-Station Weboldalon megjelölt díj fizetésére köteles.

7.2. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltatásra vonatkozó jogviszony akkor jön létre, ha a Szolgáltató a Szerződő Fél egyedi regisztrációját a Pay-Station Weboldalon üzenetben, email formájában, mint sikeres regisztrációt visszaigazolja. A Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi, hogy visszaigazolás hiányában, illetve sikertelen regisztrációról történt értesítés esetén a regisztrációt a Szolgáltató nem fogadta el. Visszaigazolás hiányában úgy kell tekinteni, hogy az egyedi regisztrációra nem került sor. Szolgáltató ilyen esetben a regisztrációról igazolást nem állít ki.

7.3. Felek rögzítik, hogy az adott Pay-Station Weboldalon belül a regisztrációt követően igényelt szolgáltatásra vonatkozó jogviszony akkor jön létre, ha a Szolgáltató a Szerződő Fél egyedi megrendelését Pay-Station Weboldalon üzenetben, email formájában, mint sikeres tranzakciót visszaigazolja. A Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi, hogy visszaigazolás hiányában, illetve sikertelen Tranzakcióról történt értesítés esetén a Szolgáltatásra vonatkozó egyedi megrendelést a Szolgáltató nem fogadta el. Visszaigazolás hiányában, illetve sikertelen Tranzakcióról történt értesítés esetén úgy kell tekinteni, hogy az egyedi megrendelésre nem került sor.

7.4. A Szolgáltatót a Pay-Station Weboldalon történő voucher- értékesítés után nem terheli nyugtaadási vagy számlaadási kötelezettség.

7.5. A Szerződő Fél a Szolgáltatást kizárólag csak a regisztráció során rögzített adatokkal veheti igénybe. A Szolgáltató kifejezetten felhívja a Szerződő Fél figyelmét, hogy tévesen szolgáltatott Adatok alapján a Szerződő Fél nem azonosítható, ezért Szolgáltató a Szerződő Fél megrendelését nem teljesítheti. Szolgáltatót a téves adatszolgáltatásból eredő esetlegesen felmerülő károkért semminemű felelősség nem terheli.

7.6. Amennyiben a Szerződő Fél bankja által lakossági ügyfeleinek kibocsátott érvényes betéti- vagy hitelkártyáját elveszti, ellopják, vagy egyéb módon kikerül a Szerződő Fél birtokából, azt a Szerződő Fél haladéktalanul köteles a bankja bejelenteni és a Szerződő Fél köteles a betéti- vagy hitelkártyáját letiltani. A Szerződő Fél e pontban foglalt kötelezettségeinek késedelmes vagy nem megfelelő teljesítésével összefüggő károkért a Szolgáltató nem felelős.

7.7. A Szolgáltatás nyújtásához a Szolgáltató által nyújtott szoftver(ek), adatbázis(ok), valamint az ahhoz kapcsolódó vagyoni és egyéb jogok teljessége, ideértve a vonatkozó szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat is, a Szolgáltató és/vagy a számára felhasználási jogot engedő harmadik személyek tulajdonát képezi, és mint ilyen a vonatkozó jogszabályok szerinti védelem alatt áll. A szoftver(ek)/adatbázis(ok) szerkezete, felépítése és kódolása a Szolgáltató és/vagy a számára felhasználási jogot engedő harmadik személyek tulajdonát képező értékes üzleti titok és bizalmas információ, amelyet a Szerződő Fél köteles időbeli korlátozás nélkül üzleti titokként kezelni.

  • A Szolgáltatás nyújtása

8.1. A Szolgáltatás igénybevételéhez a Szerződő Fél köteles a Pay-Station weboldalon megjelenített jelen ÁSZF-et elfogadni. Ezt követően a Szerződő Fél a vásárlás és/vagy regisztráció során köteles a bekért adatokat megadni.

8.2. A Pay-Station Weboldal a fizetéskor a kötelező biztonsági elemek mellett alkalmazza az úgynevezett 3D Secure biztonsági megoldást, amelyet a MasterCard és a Visa nemzetközi kártyatársaságok dolgoztak ki. A 3D Secure a jelenleg elérhető legnagyobb biztonságot biztosítja. A Szerződő Fél 3D Secure tranzakció esetén – amennyiben a bankkártyája is 3D Secure képes – meg kell adnia az internetes vásárlásokhoz használandó egyedi azonosító kódját. Így ezen tranzakciók esetén a fizetési folyamat előtt a kibocsátó bank hitelesítése biztosítja az egyértelmű azonosítást.

8.3. Bármilyen 3D azonosítási probléma esetén, a Szerződő félnek a bankjánál kell tájékozódnia, hogy pontosan milyen gyakorlati teendője van ilyen fizetéses tranzakció esetekben, annak érdekében, hogy a fizetési tranzakciója sikeres legyen. Amennyiben a fizetési folyamatban az azonosítás miatt esetleg problémát tapasztal, szintén a számlavezető vagy kártyakibocsátó pénzintézetéhez fordulhat segítségért.

8.4. A Szolgáltatás nyújtásának kezdő időpontja a Bankkártya első sikeres használatának időpontja, értve ez alatt azt az időpontot, amikor a Szolgáltató a Pay-Station Weboldalon keresztül a Szerződő Fél részére haladéktalanul visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás 48 órán belül nem érkezik meg, a Szolgáltatásra igényt tartó Szerződő Fél mentesül az ajánlati kötöttsége alól.

8.5. A Szolgáltató a Szerződő Fél számára a Szolgáltatást minden nap 00.00-tól 24.00 óráig biztosítja, figyelemmel a szüneteltetésre és a megszüntetésre vonatkozó, jelen ÁSZF-ben meghatározott szabályokra is.

  1. Adatkezelési hozzájárulás, adatkezelési irányelvek

9.1. A Szerződő Fél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató, mint adatkezelő részére a Szerződés alapján átadásra kerüljenek az alábbi Adatai, amely Adatok a Szolgáltatás nyújtása érdekében felhasználásra és továbbításra kerüljenek az Elfogadó részére, valamint azokat tárolják:

  1. a Szerződő Fél mobiltelefonszáma,
  2. a Szerződő Fél bankkártyájának száma, biztonsági kódja (CVV2/CVC2/CSC kód, azaz a bankkártya hátlapján található utolsó három számjegy, vagy a PCSC, amely a bankkártya előlapján lévő négy számjegy),
  3. bankkártya lejárati dátuma,
  4. Szerződő Fél neve (ahogyan az a Bankkártyáján megjelenítésre kerül).
  5. A szerződő által megadott email cím

9.2. A Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás kizárólag a mindenkor érvényes Adatok alapján működőképes. A Szolgáltató rögzíti, hogy a Szerződő Fél által történő helytelen adatközlésből eredően a Szolgáltató felelőssége kizárt.

9.3. A Szerződő Fél egyben kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az Adatok az Elfogadó részére továbbításra kerüljenek a fizetési műveletek elszámolása és végrehajtása érdekében. A Szerződő Fél egyben kifejezetten hozzájárul ahhoz is, hogy az Adatok a Szolgáltatás folyamatosságának biztosítása érdekében Szolgáltató, illetve a Technológiai Szolgáltató és Elfogadó részére átadásra kerüljenek.

9.4. Szolgáltató egyebekben kijelenti, hogy a Szerződő Felek személyi és egyéb Adatait a mindenkori törvényi szabályozásnak és Adatvédelmi Szabályzatának megfelelően kezeli, azokat harmadik félnek, csak a törvény által előírt módon és esetekben adja ki. A Szolgáltató Adatvédelmi Szabályzata a jelen ÁSZF mellékletét képezi és a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán, valamint a Szolgáltató Internetes Honlapján megtekinthető. A Szerződő Fél elismeri, hogy az Adatvédelmi Szabályzatot az ÁSZF elfogadását megelőzően részletesen elolvasta, áttanulmányozta és megértette.

9.5. A Szerződő Fél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató Adatkezelési Irányelvei azért kerülnek a Szolgáltató Internetes Honlapján közlésre, mert azokra a Szolgáltató kifejezetten, és a jelen ÁSZF szövegkörnyezetéből kiemelten szándékozik felhívni a Szolgáltatást igénybevevő Szerződő Fél figyelmét. Szerződő Fél kijelenti, hogy a Szerződés szerinti adatszolgáltatása önkéntes és ahhoz hozzájárult.

9.6. Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatás nyújtása során a Szolgáltató a Szerződő Fél tekintetében külön azonosítást nem végez, továbbá bármely, a Szolgáltatónál kezdeményezett, jelen ÁSZF szerinti kapcsolatfelvétel során a Szolgáltató kizárólag a Szerződő Fél által megadásra kerülő, a 9.1. pontban szereplő adatok és a Szolgáltató rendszereiben szereplő adatok egyezőségét vizsgálja.

9.7. Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatás nyújtása során a Szolgáltató által a Szerződő Fél tekintetében a felhasználói adatbázisában tárolt személyes adatai átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft. (Székhelye: 1143 Budapest, Hungária körút 17-19.), mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi: Bankkártya regisztráció (OTP) és PaysafeCard vásárlás – purchase (OTP Simple): Email cím

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, valamint a hozzátartozó ÁSZF-ben, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

9.8 Az ismétlődő bankkártyás fizetés egy, a SimplePay által biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó funkció, mely azt jelenti, hogy a Szerződő Fél által a regisztráció során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül.

A fizetés igénybevételéhez az ÁSZF Szerződő Fél által történő elfogadása szükséges.

A bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik.

Szerződő Fél kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltatás nyújtása során a Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett fizetéses tranzakciókért közvetlenül a Kereskedő felel, Kereskedő fizetési szolgáltatójával (SimplePay) szemben bármilyen igényérvényesítés kizárt.

9.9 Tudomásul veszem, hogy a CARDNET Kártyarendszerek és -szolgáltatások Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: Magyarország, 1135 Budapest, Reitter Ferenc utca 46-48 adatkezelő által a https://pay-station.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft., mint adatfeldolgozó részére. Az adatkezelő által továbbított adatok köre az alábbi:  Email cím

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

  1. Díjak

10.1 A Pay-Station Weboldalon végezhető vásárlások, fizetési műveletek után a Bankkártyát kibocsátó bank a mindenkor hatályos hirdetménye(i) szerinti vásárlásnál alkalmazott tranzakciós díjat számíthat fel.

10.2. A Pay-Station Weboldalon a Szolgáltató mindenkor hatályos hirdetménye(i) szerinti regisztrációnként fix összegű szolgáltatási díjat számolhat fel. A Szolgáltatót a jelen 10.2. pontban megjelölt díj megfizetésekor nyugta- vagy számlaadási kötelezettség terheli.

  1. Felelősség

11.1. A Szolgáltató nem felel olyan károkért, amelyek természeti csapás, vis maior, vagy egyéb, a Szolgáltató érdekkörén kívülálló ok, illetve esemény folytán következnek be, amelyekért a Szolgáltató nem tehető felelőssé, illetve az olyan károkért, amelyek a Szerződő Fél érdekkörében vagy a Szerződésben vagy az ÁSZF-ben foglalt feltételek Szerződő Fél általi be nem tartásának, illetve késedelmes teljesítésének eredményeként következtek be. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatás minőségéért, ha a Szerződő Fél a Szolgáltatást, illetve a Pay-Station weboldalt nem rendeltetésszerűen használja.

11.2. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek a Szerződő Felet amiatt érik, mert a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságát visszavonják, vagy úgy módosítják, hogy ennek következtében ettől az időponttól kezdve nem tud eleget tenni az ÁSZF-ben foglalt kötelezettségeinek. Ebben az esetben az adott Szolgáltatás nyújtása megszűnik az erről szóló határozatban megjelölt időpontban.

11.3. A Szolgáltató nem felel a Szolgáltatás nyújtása érdekében közreműködő harmadik személy (különös tekintettel a mobilszolgáltatók, pénzintézetek, Elfogadó, Technológiai Szolgáltató partnerek, stb.) érdekkörében – a rendes működésből, vagy a működés során esetlegesen előálló mulasztásból – a Szerződő Felet a Szolgáltatás igénybevétele során ért károkért, valamint a fenti harmadik személyek által nyújtott szolgáltatások (pl. internet kapcsolat, banki kapcsolat, stb.) elérhetőségi színvonaláért. A Szerződő Fél kártérítési igényét közvetlenül a kárt okozó harmadik személlyel szemben jogosult és köteles érvényesíteni.

11.4. A Szolgáltatót nem terheli felelősség a Szerződő Felet ért alábbi okból bekövetkezett károk miatt:

  1. a) a Szerződő Fél a Szerződésben foglaltakat nem vagy nem szerződésszerűen tartja be;
  2. b) ha a Szerződő Fél mulasztást követ el, vagy tévedésben van;
  3. c) a Szolgáltatónak fel nem róható okból a Szolgáltatás igénybevétele meghiúsul, vagy nem megfelelően történik meg;
  4. d) a Szolgáltató a jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítja; és/vagy
  5. e) egyéb személyek a Szerződő Fél terhére a Szolgáltatással kapcsolatos visszaélést követnek el.
  • A Szerződés megszűnése

12.1. A Szerződés az alábbi esetek bármelyikének bekövetkeztekor megszűnik:

  1. a) Amennyiben a Szerződő Fél a Pay-Station Weboldalon törli a regisztrációját,
  2. b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén, illetve, ha a Szolgáltató a tevékenységét megszünteti vagy tartósan (legalább 3 hónapon keresztül) szünetelteti,
  3. c) a Szerződő Fél elhalálozásával,
  4. d) a 12.5 pontban meghatározott esetekben.

12.3. A Szolgáltató a Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, amennyiben a Szerződő Fél a Szolgáltatással bármilyen módon visszaél, a vásárláskor vagy regisztrációt követően hamis, valótlan, megtévesztésre alkalmas, jogszabályba ütköző vagy bűncselekmény tényállásának megvalósítására alkalmas adatokat közölt a Szolgáltatóval.

12.4. A Szolgáltatás célja az alábbi esetekben szűnik meg:

Amennyiben a Szolgáltatás igénybevételéhez a Szerződő Fél a saját oldalán biztosítandó feltételeknek a Szerződés megkötését követően nem felel meg, vagy a megfelelést nem tudja biztosítani.

12.5. Amennyiben a 12.1. b) pont alapján a Szolgáltató a jogutód nélküli megszűnését határozza el, vagy a Szolgáltató a tevékenységét tervezetten és végérvényesen megszűnteti, avagy tartósan (legalább 3 hónapon keresztül) szünetelteti, a Szolgáltatás nyújtásának leállítását megelőzően legalább az alábbi eljárásokat hajtja végre:

a Szolgáltatás megszűnése/szüneteltetése előtt 60 (hatvan) nappal értesítést tesz közzé a Szolgáltató Internetes Honlapján és a Pay-Station Weboldalon,

  1. a Szolgáltatás megszűnése/szüneteltetése előtt 30 (harminc) nappal értesíti a Szerződő Felet az email címére küldött szöveges üzenet útján,
  2. a Szolgáltatóval szerződéses kapcsolatban álló, az adatok tárolásában, továbbításában résztvevő harmadik személlyel korábban megkötött szerződés alapján fennálló kezelési jogokat, illetve felhatalmazást visszavonja, valamennyi ilyen személyt felhívja a nála tárolt adatok átadására,
  3. a regisztráció során megadott információk és az eseménynapló archívumok megőrzése érdekében időbélyegzővel ellátott teljes körű mentést hajt végre a Szolgáltatással kapcsolatos adatbázisokról. A mentett adatállományokat a Szolgáltató és a Technológiai Szolgáltató a jogszabályokban, illetve az adott Nemzetközi Kártyatársaság által előírt időtartamig (az előbbiek közül a szigorúbb előírásban szereplő időtartamig) megőrzi, védi a jogosulatlan módosítástól és biztosítja a jogosulatlan hozzáférés kizárását, valamint az adatoknak megőrzési időn belüli, jogosultak számára való hozzáférhetőségét és értelmezhetőségét.
  • Vegyes és záró rendelkezések

13.1. A Szerződő Fél és a Szolgáltató a Szerződésből eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. A Szolgáltató és a Szerződő Fél arra törekszik, hogy a Szerződésből eredő jogvitákat egymás érdekeinek mindenkori figyelembevételével peres út igénybevétele nélkül rendezzék. Természetes személy Szerződő Fél jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testülethez fordulni. Ennek hiányában a békéltető testület illetékességét a jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg (Budapesti Békéltető Testület; postai címe: Magyarország, 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.). Amennyiben a vita békés rendezése a felek között nem vezet eredményre, a Szolgáltató és a Szerződő Fél a közöttük felmerülő valamennyi jogvita rendezésére alávetik magukat – járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben – a Budai Központi Kerületi Bíróság (Magyarország) kizárólagos illetékességének, amely illetékességi kikötést a Szerződő Fél kifejezetten elfogad

13.2. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben, a jelen ÁSZF, a magyar Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban a „Ptk.”) és az egyéb vonatkozó magyar jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

13.3. A Szolgáltató az ÁSZF-et a Pay-Station Weboldalon és a Szolgáltató Internetes Honlapján közzéteszi.

13.4. A Szolgáltató a működését a mindenkori hatályos magyar jogszabályok alapján végzi.

13.5. Az ÁSZF a Szolgáltató és a Szerződő Fél közötti teljes szerződéses megállapodást tartalmazza, és felülír minden korábbi megbeszélést, megállapodást, nyilatkozatot, kötelezettségvállalást, tájékoztatást vagy hirdetési anyagot, mely a Szolgáltatásra vonatkozik.

13.6. Amennyiben az ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak minősülne, úgy a jogszabályok által megengedett mértékben ezen érvénytelenség, jogellenesség vagy végrehajthatatlanság nem érinti a Szerződés többi rendelkezését.

13.7. Az Szolgáltató tájékoztatja a Szerződő Felet, hogy a jelen ÁSZF elfogadása elektronikus úton történő szerződéskötésnek minősül. Ennek keretén belül a Ptk. 6:82.§ rendelkezései értelmében a Szolgáltató tájékoztatja a Szerződő Felet az alábbiakról:

  1. a) a Szerződés megkötésének technikai módja a Pay-Station Weboldalra történő regisztrációval egyidejűleg a jelen ÁSZF elfogadására vonatkozó ablaknak a weboldal erre vonatkozó, felugró rubrikájában történő beikszelése/kipipálása, amelynek eredményeként a Szerződés a Szerződő Fél és a Szolgáltató között létrejön;
  2. b) a Szerződés fentiek szerinti megkötését követően írásba foglalt szerződésnek minősül. A Szolgáltató a Szerződést rendszerében oly módon rögzíti, hogy lehetővé teszi a Szerződő Fél számára annak a Szerződő Fél saját adathordozóján történő tárolását és előhívását;